Újabb halpusztulás a Velencei-tónál: 300 kg haltetemet gyűjtöttek össze

Az elpusztult és összegyűjtött halak zöme karika- és dévérkeszeg, valamint busa volt, de ponty, amur és süllő is volt az elhullott halak között.

A Magyar Országos Horgász Szövetség közleményében jelentette be, hogy augusztus 13-án indult meg a halpusztulás a vízterületen. Hozzáteszik, hogy ez a június végi, 4 tonnát is meghaladó veszteségnél jóval kisebb.

A jelenséget észlelve a MOHOSZ Velencei-tavi Kirendeltsége munkatársak és önkéntesek segítségével azonnal megkezdte a haltetemek begyűjtését. Azt, hogy ismételten szükség lesz-e a harmadfokú vízminőség-védelmi készültség elrendelésére, a mért adatok alapján dönti majd el a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. 

A Velencei-tó vízminősége a fürdési, vízisport és egyéb rekreációs igénybevételi szempontok oldaláról jó, így a helyzet e tárgyban azonnali korlátozást, beavatkozást nem igényel – emelték ki a közleményben.

A júniusi károk keletkezésekor „gyorsan kialakult egy hatékony helyi összefogás, majd megkezdődött a kormányzati intézkedések előkészítése a vízpótlás lehetőségeinek vizsgálatára, az ökológiai szempontok szerint is elfogadható tartós megoldás kidolgozására és megvalósítására” – írják. Most az is bizakodásra adhat okot, hogy az időjárás kedvezőbbre fordul, hiszen élénkülő légmozgás, lokális csapadék és jelentősebb lehűlés is várható.

Hozzáteszi a MOHOSZ azt is, hogy ennek ellenére „a tó tartósan és tendenciózusan alacsony vízállása és az elmúlt évtizedekben gyarapodó lágyiszapréteg mennyisége a közeljövőben egy tartós vízpótlási beavatkozás kidolgozását és kivitelezését, párhuzamosan egy átgondolt nádművelés beindítását igényli.”

Kiemelt kép: Stehlik Norbert
Forrás: atv.hu

Megosztás
Kategória: Hírek