Aszály, hódkár, víz- és oxigénhiány miatt drágul a magyar hal
Súlyos csapást okoz az aszály azoknak a halgazdaságoknak, amelyek a 6–7 ezer hektárnyi völgyzárógátas dunántúli halastavat kezelik. Van olyan, a Velencei-tó környékén található halgazdaság, ahol a tavak harmada már teljesen kiszáradt, látszik a kérges meder, és a többi tóban is éppen csak derékig ér a víz. A dunántúli völgyekben fekvő halastavak termelésének ötöde van veszélyben az aszály miatt. A hazai hal viszont nem csak emiatt drágul ősszel.
A sekéllyé vált vizekben komoly problémát jelent a hirtelen felmelegedés, ami miatt oxigénhiány alakulhat ki. Ez pedig végzetes lehet a halaknak, mint az a Velencei-tóban is megmutatkozott, idén már nem is egyszer – írta a HVG. Németh István, az összesen 1800 hektárnyi vízfelületen halat termelő Tógazda Halászati Zrt. igazgatója szerint a 105 hektáros somogyapáti halgazdaságukban a víz fele, másfél millió köbméter hiányzik. Homokszentgörgynél kilátszott a 2 kilós pontyok háta az alig 40 centiméteres vízből, kényszerlehalászást kellett végeznünk. Csak idén 12–15 millió forint értékű halunk pusztult el, és akkor még nem számoltam a haltetemek elszállításának költségét – mondta a szakember.
Halpusztulás, oxigéncsökkenés
“Jelentős elhullások voltak több halgazdaságban is” – erősítette meg a portálnak Sziráki Bence, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) ügyvezető igazgatója. Az igazgató szerint Dunántúlon az érintett halgazdaságokban összességében 20 százalékos termeléskiesésre számítanak, bár ennek a pontos mértékét csak ősszel, a lehalászások után lehet felmérni. Addig azonban még sokan lesznek kénytelenek idő előtt lehalászni a növendék halat, hogy megelőzzék a pusztulást. A kisebb testméretű halat viszont olcsóbban lehet értékesíteni, de az érintett termelők csak így tudják megelőzni a még nagyobb veszteséget. Több halgazdaság vezetői közben a klímaváltozás miatt a tavak két évenkénti leeresztésére térnek át, emiatt viszont csökkennek, illetve hosszabb távon oszlanak el a bevételeik.
„A Magyarországon üzemelő 26 ezer hektárnyi halastó közül 20 ezer hektáron történik jelentős haltermelés. Ennek körülbelül egyharmada tartozik az aszály által súlyosan érintett dunántúli völgyzárógátas halastavak közé.
A MA-HAL vezetője szerint a szárazság 20–30 vállalkozást érinthet a dunántúli térségben, ami az ágazatban dolgozók jó hatoda, 200–300 ember megélhetésére van hatással. Ezek a halgazdaságok jellemzően egy-egy keresztgáttal felduzzasztott patakra települtek, azonban a vízfolyások jelenleg alig szállítanak utánpótlást. A bajt már télen sejtették, amikor alig esett hó. Az eleve borús kilátásokat rontotta tovább az aszály.
A halgazdaság vízutánpótlásának kihívásai
Ezeket a tavakat csak az adott patakból lehet feltölteni, a párolgás miatt napi 2–3 centiméternyit is apadó dunántúli tavakba azonban nem szállítanak elég vizet ezek a források – szemben az Alföldre jellemző körtöltéses tavakkal, amelyeknél a közeli csatornákból egész évben pótolható a víz. A helyzeten nem javítanak a nyári záporok és zivatarok sem. A gyakran csak lokálisan jelentkező csapadékot jellemzően felveszik a környező mezőgazdasági területek. Ráadásul az alkalmanként érkező özönvízszerű esők sem hoznak minden esetben javulást. A nem megfelelően karbantartott vízelvezetők és árkok miatt gyakran mezőket, településeket önt el a víz, a tavakba pedig már alig jut.
Amikor egy eső hoz 20 milliméter csapadékot, akkor is csak 2 centimétert emelkedik a vízszint. Ez elenyésző, ha épp másfél méter hiányzik a tóból – mondta Németh István. Szerinte a korábban stabil halászati ágazat bajainak fő forrása az egyre szélsőségesebbé váló időjárás. Arra lehet számítani, hogy a következő években kevesebb hal terem majd Magyarországon. Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a problémák rendezéséhez kormányzati segítséget kértek a szakmaközi szervezet segítségével.
A horgászat ellátása rendben van
A hazai igényeket – a halfogyasztókat, illetve az éves szinten összesen 5000 tonna halat felvevő horgászszervezeteket – egyelőre úgy tűnik, el tudja látni az ágazat. Így itthon nem lesz piaci hiány Sziráki Bence szerint. Az exportra szánt mennyiség – Romániába pontyot, Ausztriába ragadozó halakat szállítunk – azonban csökkenhet. Ez persze függ az alföldi tavak eredményétől is, de augusztus közepén ezt még nehéz volt megmondani, a hal ugyanis még a vízben van.
„Az ára viszont biztos, hogy drágulni fog. Ennek hátterében nem csak az aszály áll, hanem a takarmányárak és egyéb költségek emelkedése is.
Németh István a részletekről is beszámolt a drágulásról. Ravaly egy tonna takarmánykukoricáért 45 ezer forintot fizettek, idén 80 ezerbe kerül. A takarmánybúza tonnánkénti ára magasabb, a jelenleg 65–70 ezer forint 1500–2000 forinttal több, mint egy éve. Plusz költséget jelent a leapadt és oxigénszegény tavak szellőztetése is. Éppen ezért a MA-HAL 10–20 százalék közötti drágulásra számít az őszi idényben.
Területalapú támogatás jöhet?
A szakmaközi szervezet szerint hosszú távon elkerülhetetlen, hogy a környező országokhoz hasonlóan itthon is kapjanak – hektáronként évi 300–400 eurós – területalapú támogatást a halgazdaságok. Ez már csak azért is fontos lenne, mert enélkül versenyhátrányt szenved a hazai haltermelés, aminek jövedelemtermelő képessége ráadásul alulmúlja a többi mezőgazdasági ágazatét. Az egyre inkább aszályosabbá váló klíma miatt közben egyre nő a vállalkozók kockázata, ám nem csak ez jelent nehézséget. Forráshiány miatt sokan nem tudnak indulni a mederkotrásokra, a bevezető csatornák karbantartására kiírt támogatási pályázatokon, ami egyre sürgetőbb feladat az 50–100 éve kialakított tavak nagy részénél.
Kisebb vízfelület, több lakó a halgazdaság körül
A halastavak ráadásul egyúttal vizes élőhelyeknek is számítanak, ahol számos védett madár és állat talál megfelelő életkörülményeket és élelmet. Ezáltal számottevő természeti értékfenntartó és persze tájképi szerepük is van. Az aszály miatt ugyanakkor más helyszínekről is több élőlény tömörül körülöttük, amivel ezek kártétele is nő. A halfogyasztó madarak mellett például kiemelt problémát jelentenek a hódkárok is. A védett, az elmúlt évtizedekben a hazai vizekbe visszatelepített nagy testű rágcsálók sok helyen aláássák a gátakat, eltorlaszolják a tavakba tartó vagy onnan kivezető vízfolyásokat, ami tovább nehezíti a vízgazdálkodást. Németh István évi 10 millió forintra becsülte csak a cégüknél így keletkező károkat.
Emiatt is fontosnak tartja a kompenzációs támogatást a MA-HAL. Sziráki szerint, ha nem éri meg fenntartani a halastavakat, sokan kényszerülhetnek a romániai példákat követni, ahol a kedvezőtlenné váló helyzet miatt és a magasabb hozam érdekében számos tógazda inkább leeresztette a tavait, majd szántóföldi művelésbe vonta a medreket (ezzel egyébként exportpiacot is teremtve a hazai pontynak). A szakmaközi szervezet szeretné elkerülni, hogy ez a jelenség itthon is tömegessé váljon. Eközben uniós cél lenne, hogy a tagállamok önellátóak legyenek az alapvető termékekből. Magyarországon egy ember évente átlagosan 6,7 kilogramm halat fogyaszt, ebből 2 kilogrammot tudunk magunk megtermelni, a többi importból jön. Támogatás híján ezt is nehéz lesz tartani – mondta a szakember.
A kiemelt kép illusztráció
Forrás: magro.hu