Vádemelési javaslattal éltek a nyomozók a nyakzó hálót használó orvhalászokkal szemben

A tolnai rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy tolnai és egy bogyiszlói lakossal szemben folytattak orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.


A Bogyiszló külterületén található úgynevezett Kutyatanyai zsiliptől érkezett bejelentés 2021. augusztus 27-én a délelőtti órákban, mert ott a halászati őrök két férfit ellenőriztek, akiknél tiltott halászati eszközt és haltetemeket találtak. A kiérkező egyenruhások igazoltatták az orvhalászokat, akik elszámoltatásuk során tagadták, hogy halásztak. Elmondásuk szerint a nyakzó hálót és a halakat találták a közeli vízterületen. A bizonyíték lefoglalását követően a két férfit előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A bejelentés kapcsán a tolnai rendőrök nyomozást indítottak orvhalászat vétség elkövetésének gyanúja miatt.

Az eset körülményeinek vizsgálatát a nyomozók befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

Forrás & fotó: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
(www.police.hu)

Megosztás
Kategória: Hírek