Havária nincs, de újra pusztulnak a halak a Városligeti-tóban
Ismét halak pusztultak el a Városligeti-tóban, amiről kedden dél körül értesítette a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.-t a Városliget Zrt. de toxikus anyagok nem mutathatók ki.
A BGYH dolgozói a helyszínen önállóan, valamint külső, független akkreditált laboratórium munkatársaival megkezdték a víz vizsgálatát. Vízmintát vettek a kormányzóaknánál és a tóba történő bevezetés pontjánál is. Megmérték a víz pH-jét, hőmérsékletét, oldottoxigén-szintjét, valamint aktívklór-tartalmát.
Szerintük szemmel látható, hogy a tó vize piszkos, békalencsés, algás, a levegőztető szökőkút nem működik. Az eddigi helyszíni vizsgálatok során azt állapították meg, hogy a víz összetétele, hőmérséklete megfelel az előírásoknak, ezért nem láttak okot arra, hogy a vizet elkormányozzák. A BGYH további vizsgálatokat rendelt meg külső, akkreditált laboratóriumtól. „Az ügy szempontjából releváns időszakban a fürdőben nem történt haváriaesemény” – közölték, hozzátéve: az üzemeltetés a vonatkozó jogszabályok és belső utasítások szerint zajlott. A Városliget-tó vizét a Széchenyi-fürdő adja.
A mostani halhullás csak részleges, de mint arról lapunk is beszámolt, április elején gyakorlatilag az összes hal elpusztult a Városligeti-tóban. A BGYH mostani közleménye kitért arra is, hogy továbbra sem kapták még meg az összes hivatalos vizsgálati eredményt, de a külső, független akkreditált laboratóriumok által eddig elvégzett vizsgálatok azt erősítik meg, hogy
a Széchenyi Gyógyfürdőből kibocsátott víz összetevőinek mértéke nagyságrendekkel alulmaradt a jogszabályban foglalt és vízjogi üzemeltetési engedélyben szereplő küszöbértékektől, vagyis tőlük szennyezett víz nem került a tóba.
A többször említett „túlklórozást” egyetlen laboratóriumi eredmény sem támasztja alá, a külső, független akkreditált laboratórium által mért aktívklór-szint lényegesen alulmaradt a jogszabályban és a vízjogi üzemeltetési engedélyben nevesített küszöbértéktől. A fővárosi kormányhivatal laboratóriumi osztályának vizsgálata szerint „a víz nem volt toxikus”.
Az áprilisi halpusztulással kapcsolatos vizsgálatokat Pest Megyei Kormányhivatal Gödöllői Járási Hivatalának Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya is végzi, tőlük azt a választ kaptuk, hogy eredményeikkel kapcsolatban hamarosan közleményt adnak ki.
Az tehát, hogy mi okozhatta a nagy halpusztulást, még mindig teljes homály fedi. Egy általunk megkérdezett névtelenséget kérő szakértő azonban úgy véli, hogy ilyen tömegű hal, ilyen rövid idő alatt csak valamilyen mérgező anyagtól tud elpusztulni, ami csak a befolyó vízzel kerülhetett az ehhez szükséges mennyiségben a tóba.
Kiemelt kép: Erdős Dénes, forrás: Népszava
Szerző: Varga Péter
Forrás: nepszava.hu