SZABADTÉRI INSTALLÁCIÓVAL HÍVJA FEL A FIGYELMET VIZEINK VÉDELMÉRE A MAGYAR SUZUKI

Szeptember végéig lesz látható az esztergomi Erzsébet parkban az a különleges fotóinstalláció, amellyel a vizeink tisztaságának megőrzésére hívja fel a figyelmet a Magyar Suzuki. A fotótörténeti képalkotási módszert idéző köztéri alkotás 12 fotóját a nap fénye világítja át, így különböző napszakban és időjárási körülmények között más-más atmoszférát teremtve közvetíti a Duna menti természet páratlan szépségét.


A Magyar Suzuki a Paradigma Ariadné építészirodát kérte fel a „Közös kincsünk a Duna” című alkotás megtervezésére, a fotókat Gulyás Attila természetfotós készítette. A tervezőket a klasszikus fotótörténeti módszerek, mint a fénykúp és a camera obscura inspirálta – ezek képalkotási eljárását idézi az az alulról nyitott, élére fordított gúla, amelynek homlokfelületén 12, a Duna magyarországi szakaszán készült fotó kapott helyet. A gúla vörösre festett deszkaburkolata Esztergom címerének színét követi, míg a gúlát támasztó uszadékfa a folyó előtt tiszteleg. A fotókat olyan plexilapra nyomták, amelyek engedik átszűrődni a nap fényét, így az alkotás a nap minden szakaszában, illetve eltérő időjárási viszonyok között is különböző hangulatot, látványt közvetít.

„Az Erzsébet parkba tervezett installációval a köztéri kiállítás műfaji határait szerettük volna kitágítani. A cél az volt, hogy a város köztereit használókat kizökkentsük a megszokott rutinjukból egy olyan alkotással, amely azonnal magára vonja a figyelmet, felkelti a kíváncsiságot, mégsem idegen a környezetétől” – emelte ki Csóka Attila, a nemzetközi építészeti kiállítások és biennálék rendszeres szereplőjének számító Paradigma Ariadné építésze az installáció megnyitóján.

Gulyás Attila fotós felkérését is ugyanaz a kísérletező szemlélet indokolta, mint a tervezőkét. A fotográfus előszeretettel keresi a geometriai formákat, ritmusokat fotóiban. A képek készítésekor arra törekedett, hogy véletlenszerű helyeket felfedezve mutassa meg az árterek
és öblözetek ismeretlen csodáit a Duna mentén.

A kiállítás üzenetéért és kreatív koncepciójáért a Cluso Kreatív ügynökség felelt. A szöveges információinak összeállításában a Duna Múzeum nyújtott szakmai segítséget. Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki Zrt. vállalati kommunikációs vezetője az esztergomi vállalat szerepvállalását hangsúlyozta. „Anyavállalatunk, a Suzuki Motor Corporation hagyományosan sokat tesz a Föld vizeinek megóvásáért. A Japánból több mint tíz évvel ezelőtt indult nemzetközi Clean Up the World kezdeményezés célja a vizek tisztaságának megőrzése.

A nemzetközi projekthez kapcsolódva legutóbb marine üzletágunk az esztergomi Palatinus-tó partját szabadította meg mintegy 1 konténernyi hulladéktól. Az installációval célunk a figyelemfelkeltés, hogy minél többekben tudatosítsuk, közös felelősségünk megóvni vizeinket illetve környezetünket.” A „Közös kincsünk a Duna” installáció és kiállítás 2022. május 25-étől szeptember végéig látogatható az esztergomi Erzsébet-parkban. Lebontása után az alkotók a felhasznált anyagokat újrahasznosítják.

KÖZÖS KINCSÜNK, A DUNA

MEGRENDELŐ: MAGYAR SUZUKI ZRT.
KONCEPCIÓ: CLUSO
MENEDZSMENT: BALKA
INSTALLÁCIÓ: PARADIGMA ARIADNÉ
FOTÓ: GULYÁS ATTILA
GRAFIKA: NAGYILLÉS AMÁLIA
NYOMDA: GRAVUS
SZAKMAI PARTNER: DUNA MÚZEUM

További információk:
Bonnár-Csonka Zsuzsanna
kommunikációs vezető
Magyar Suzuki Zrt.
Tel.: +36 33 54 1309


Céginformáció
A Magyar Suzuki Zrt.-t 1991-ben alapították, és azóta is a japán anyavállalat egyetlen európai gyártóegysége. A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10.000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá. Az esztergomi gyár 1992 októberében kezdte meg a termelést. Itt készülnek – immár hibrid változatban is – a Vitara és az új S-CROSS modellek. A vállalat olyan távoli országokba is szállít, mint Mexikó, Új-Zéland vagy Japán. A hazai és nemzetközi piacra készülő gépjárművek gyártásán kívül a társaság importált Suzuki gépkocsik, motorkerékpárok és hajómotorok értékesítésével is foglalkozik. A vállalat a 2020-as adatok alapján az ország 12. legnagyobb árbevételű cége.

A Magyar Suzuki Zrt. 2021-ben ünnepelte alapításának 30. évfordulóját. A vállalat a kezdetektől fogva teljes körű gyártótevékenységet folytat Magyarországon. Megalakulása óta mintegy 3,7 millió Suzuki készült Esztergomban. A hajómotoros üzletág évről-évre kiemelkedő aktivitással van jelen a piacon és vezető szerepet tölt be a hazai hajózás motorizálásában, 2017 őszétől pedig Magyarországról irányítják az Észtországba, Lettországba, Litvánia, Fehéroroszországba, Csehországba, Szlovákiába, Romániába, Szerbiába, Bulgáriába, Montenegróba és Albániába irányuló üzleti és kereskedelmi tevékenységeket is. Jelentős szerepet játszik a régió motorkerékpár-kereskedelmében is: az esztergomi központ Magyarországgal együtt összesen tizennégy ország (Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Azerbajdzsán, Lettország, Észtország, Albánia) piacát látja el.


Tekintse meg galériánkat:

4
5
6
7
4 5 6 7

Megosztás
Kategória: Hírek