Kiderült mi okozta a tömeges halpusztulást az Oderán

Megoldódott a rejtély, nem vegyi szennyezés állhat a háttérben. Az eset még így is elgondolkodtató, pusztulnak a halak Magyarországon a Velencei-tóban is.


Miután tömegesen elkezdtek pusztulni a halak az Oderában, sokáig nem lehetett tudni, hogy mi az oka annak. A lengyel-német határfolyón végbement pusztítás kapcsán Varsó vegyi anyagok folyóba öntésére gyanakodott, sőt Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök 1 millió zlotyis (több mint 80 millió forintos) díjat is felajánlott azok számára, akik segítenek a felelősök megtalálásában, akik számára súlyos büntetést helyezett kilátásba.

Csütörtökön aztán Anna Moskwa lengyel környezetvédelmi miniszter fényt derített az igazságra és elmondta, hogy laboratóriumi tesztek egy toxikus alga jelenlétét mutatták ki a folyó vízében, vagyis nem vegyi szennyezés okozta a halak halálát – írja a Deutsche Welle.

Az aranyalga virágzása olyan mérgező anyagokat szabadít fel, mely elpusztítja a kopoltyús élőlényeket, ám szerencsére az emberekre nem jelent veszélyt. Azonban szerdán Steffi Lemke német környezetvédelmi miniszter szerint 

csak a folyó német partján mintegy 36 tonnányi döglött halat találtak.

Officials are trying to work out the reason behind thousands of dead fish in the Oder river on the Poland-Germany border https://t.co/CxvXCWdoOs pic.twitter.com/y7muY0gBQW

— BBC News (World) (@BBCWorld) August 14, 2022

A rejtély tehát megoldódott, azonban újabb kérdés merült fel, nevezetesen az, hogy mi okozta az algák elszaporodását az Oderában. Erre legnagyobb hatással a magas só, szulfát és klorid tartalom lehet, amihez az idei nyáron tapasztalt hőhullám is hozzájárulhatott, hiszen a víz elpárolgásával a mederben maradt folyadék arányaiban több sót és más szennyeződést tartalmaz. Az Európa-szerte tomboló aszály hatására esővíz sem nagyon gyarapította az Odera vizének tömegét.

Amikor még a hatóságok higanyra vagy más nehézfémekre gyanakodtak, mint a halpusztulást kiváltó tényező, a tesztek nem igazolták az elméletet, ám jelezték, hogy a szokásosnál magasabb a folyó sótartalma. Kérdés azonban, hogy mit lehet tenni az algák további jelenléte és szaporodása ellen, hogy a jövőben ne következzen be hasonló tömeges halpusztulás, különösen, hogy 

a jövőben a klímaváltozás hatására egyre nagyobb valószínűséggel jöhetnek az ideihez hasonló, száraz, forró nyarak.

A tartós meleg és a rendkívüli vízhiányos állapot hatására július utolsó hetétől egy mérsékelt volumenű, de elhúzódó, egyre inkább fajspecifikus halpusztulás tapasztalható a Velencei-tavon is – közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség.

Kiemelt kép: Patrick Pleul/MTI/AP/DPA
Szerző: Kosztolányi Bálint
Forrás: vg.hu

Megosztás
Kategória: Hírek