Van, ahonnan több tonna hal tűnt el Fejérben

Publikálta

A hal ára eddig nem látott magasságokba emelkedett, ezért logikus, hogy nagyobb haszonnal kecsegtet a lopása is. Országszerte több kirívó esetről kaptunk hírt időben az ünnepek felé közeledve, ezért rákérdeztünk, hogy a megye vízterületein milyen tapasztalatokat szereztek a szakemberek a jelenséggel kapcsolatban. A kép vegyes.


Mindenki a téli csapadékban bízik, hogy ismét ilyen alkonyatok mellett lehessen horgászni a Velencei-tavon
Fotós: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– A Velencei-tavon az elmúlt időszakban nem emelkedett az orvhalászok, orvhorgászok száma – számolt be tapasztalatairól Bozai Zsolt, a Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltségének halőri csoportvezetője. Mostanában még horgászt is alig látnak, nemhogy tilosban járót. – Ismert, hogy az alacsony vízállás miatt jelentősen csökkent a horgászok mennyisége, ráadásul az északi csónakkikötők hosszú ideje nem is maradtak használható állapotban. A kevesebb horgász miatt elvileg több lehetne a rapsic, hiszen kevesebb a becsületes vigyázó szem, de mégsem ez történt. Egyébként a korábbi évekre jellemző volt, hogy a karácsonyi ünnep közeledtével egyre többen próbáltak halat lopni a tóból, hiszen ilyenkor könnyebben el tudják adni a zsákmányt, de ezt mi is tudjuk. Ilyenkor fokozzuk a jelenlétet, főként az éjszakai és a hajnali órákban figyelünk jobban oda. Több mint elegendő tapasztalatunk van már ahhoz, hogy meg tudjuk előzni a szabálytalanságokat, de egyelőre azt mondhatom, eseménytelenül telnek a napok a Velencei-tó partján.  

Bozai Zsolt azonban pozitív jelenségként arról is beszámolt, hogy éppen az alacsony vízállásnak köszönhetően (pénteken délben 62 centit mutatott az agárdi vízszintmérő) régóta nem látott mennyiségű ivadékhal él a vízben, azaz már a második évben igen jó a pontyok tekintetében a természetesen szaporulat. Most már csak egy kedvező mennyiségű téli csapadékra lenne szükség ahhoz, hogy a vízállás megfelelő legyen, és akkor a nyáron elmaradt haltelepítéseket is pótolni tudják. Szeretné már mindenki maga mögött tudni az idei „fekete” évet.

A ponty ára legalább több mint a kétszeresére nőtt a korábbihoz képest 
Fotós: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– „Üzemi” szintű hallopásról egyelőre nincs tudomásunk, de természetesen mindig nem lehetnek ott halőreink a több mint 5 ezer hektáros, kezelésünkben lévő vízterület minden pontján – mondta Nagy Attila, a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének társadalmi elnöke. – Kisebb haltolvajlások előfordulhatnak, ezért folyamatosan figyeljük a vizeinket, talán ezért sem próbálkoznak nagyobb mennyiség eltulajdonításával az erre szakosodott bandák. Logikus persze, hogy amikor 5-7 ezer forint a süllő, 3-4 ezer a filézett ponty kilója, de még keszeg sincs ezer forint alatt, nagyobb lesz a kísértés. Hiszen ma már nem létezik olcsó hal, ez a fogalom megszűnt.  

Az egykori horgász világbajnok szerint egyébként a jogszabályaink jók, kellően szigorúak és visszatartó erejűek, amennyiben sikerül őket betartatni. Főként a vízterülettől való eltiltás, vagy a horgász eszközök elkobzása hatásos, „az fáj nekik a legjobban”, mert a pénzbírságot veszteségként eleve kalkulálja, aki a rapsickodást vállalkozásnak tekintve űzi. Nagy Attila felhívta a figyelmet egy fontos részletre is, amire talán nem figyel az, aki halat lopni indul. Ha élő halat talál a tolvajnál a halőr vagy a rendőr, az ma már állatkínzásnak minősül, és összességében komoly büntetést, a többi tétellel együtt akár hosszabb elzárást is vonhat maga után.  

Szabó Krisztián, a Dinnyési Halgazdaság Kft. ügyvezetője sem számolt be nagyobb léptékű lopásról. Ők utoljára a nyáron figyeltek fel gyanús jelekre, de mivel komolyan védik a halakat, nem történt náluk nagyobb tolvajlás. Legalábbis reméli, hogy ez így is van, és a helyzet nem változik, mert szerinte sem mindegy, hogy ezer, vagy kétezer forint feletti értékben lehet eladni ünnep előtt a pontyot.  

Az egyik Fejér megyei halgazdaság azonban sokkal rosszabbul járt, mint a dinnyésiek. Ágazatvezetőjük komoly veszteségről számolt be, de érthetően azt kérte, ne említsük a tó helyét, a gazdaság nevét.

Egy optimista horgász csónakja a Velencei-tó egyik északi kikötőjében. A fénykép elkészülése óta eltűnt a csónak alól a víz, hetven százalékkal kevesebb lett a horgász, mégsem találtak több rapsicot a vízen a halőrök, mint korábban 
Fotós: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Nálunk a tavasz végén, vagy a nyár elején tűnhetett el komolyabb mennyiségű hal. Ezt csak később vettük észre, de becslésünk szerint 3-4 tonna mennyiséget lophattak el, ami végeredményben körülbelül 10-12 tonnás veszteséget jelentett a lehalászás időszakában, hiszen ennyit „szedett volna fel” addigra hal. Gondolhatja, mennyire el voltunk képedve.  

Azóta már ők is vadkamerákkal, akadályokkal védik a tavaikat. Most már erre az évre lehalászták a vizeiket, ezért idén már nem kell tartaniuk további veszteségtől, de ez nem vigasztalja azt, aki egész esztendőben dolgozik a gazdaság túléléséért, ami egyébként sem kis kihívás a jelenlegi helyzetben. Vélhetően soha nem derül ki, kik és hogyan vitték el a soktonnányi zsákmányt. A dolgozók ugyan többször is megállítottak a területen egy illetéktelen személyt – mindig ugyanazt –, de mivel sem eszköz, sem hal nem volt nála, nem tudtak feljelentéssel élni.

Szerző: Tihanyi Tamás
Forrás & fotók: feol.hu

Megosztás
Kategória: Hírek