A balatoni halőrzés 2022. évi mérlege

Publikálta

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai számvetést készítettek a 2022-es év halőrzési munkájáról. Az előzőhöz képest lényegesen nyugodtabb évet zárhattak, de ezt az évet is nagyon sok előre nem látható, kellemetlen történés zavarta. Ahogy a korábbi évek során átélt társadalmi megrázkódtatások hatásai megjelentek a Balatonon horgászók állapotában, úgy erre az évre is jutott kellemetlenség bőven, amely türelmetlenné, figyelmetlenné tette az emberek jelentős hányadát. Éppen csak lecsengett a Covid miatti félelem, egy új probléma jelent meg életünkben, a háború miatti megélhetési bizonytalanság, tetézve a horgászokat is érintő hihetetlenül száraz év okozta vízszint csökkenéssel.


A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Halőri szolgálata továbbra is figyel a Társaság természetesvízi halgazdálkodási területére, amely 62.800 ha és két nagy tömbre különül el, a Balaton és a Kis-Balaton I. ütemre. Persze számos kisebb-nagyobb vízterület csatlakozik ehhez (Nyugati-övcsatorna, Hévíz-folyás stb.) és csak a Balaton partvonala 235 km hosszú. Az ellenőrzési területet jelenleg nyolc halőr körzetre osztották, ahol egy-egy járőrpár dolgozik. A szolgálat rendelkezik páronként egy gépjárművel, kisgéphajóval és/vagy elektromos meghajtású csónakkal. Az év során az Agrárminisztérium támogatásával beszereztek egy korszerű, Zodiac gyártmányú ellenőr motorcsónakot, mely jelentősen megkönnyíti egyik halőr páros vízi ellenőrzési munkáját. A MOHOSZ támogatásával a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. járműparkjának egy régebbi autóját egy Suzuki Jimnyre tudták cserélni, amelyet a Kis-Balaton körzetben állítottak szolgálatba.

Azok, akik a Balatonon kívül más vízterületeken is horgásznak láthatják, hogy szerte az országban a hivatásos halőrök egységes egyenruhát viselnek. Ezzel az egységes egyenruhával van felszerelve a balatoni halőri állomány is, valamint a használható technikai eszközök is frissülnek. Akiket a múlt évben ellenőriztek a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai tapasztalhatták, hogy a horgászjegyek ellenőrzése is elektronikusan történik.

Intézkedések száma (2014-2022.):

A feljelentések mellett a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. hivatásos halőrei sokszor éltek a figyelmeztetés lehetőségével azoknál a szabályszegéseknél, amelyek nem voltak törvénysértések.

A feljelentéseink alapján visszakapott hatósági határozatok száma és az azokban kiszabott bírság összege (2014-2022.):

Érdekes lehet még az, hogy a Halgazdálkodási Hatóságok által kiszabott halvédelmi bírságok, a 2022. évi szabályszegések miatt eddig 944 hónap horgászattól eltiltást is tartalmaztak.

Szabályszegések főbb típusai 2022.

A szabályszegések típusait áttekintő táblázatban csak azok a szabályszegések szerepelnek, amelyekből legalább 10 intézkedés történt az évben és egy intézkedés akár több típusban is szerepelhet akkor, ha a feljelentett egyszerre több szabályszegést is elkövetett.

Az év során a legnagyobb számban előforduló szabályszegés 2022-ben az engedély nélküli horgászat volt. Még mindig kiemelkedően sokan nem tartják be a használható felszerelések számának korlátozását, két horgász egyszerre hat felszerelés használata közben került ellenőrzés alá.

A jegyzőkönyveket áttekintve láthatóak, hogy 21 esetben az ellenőrzött személy több szabályt is megsértett, ebből 1 esetben hármat is (ezek a számok az összefoglaló táblázatban is megjelennek). A feljelentett személyek közül tizenöt külföldi állampolgár volt.

05
06
07
08
09
10
11
12
05 06 07 08 09 10 11 12

A halőrök 2022-ben is elvégezték a Balatonon fellelt haltetemek begyűjtését. A munkát átszervezték, egy páros egész évben pusztán ezzel foglalkozott, felszabadítva a többi halőr párost ez alól a munka alól. Így a halőrzés lényegesen hatékonyabb lett, a begyűjtött haltetemek számát tekintve a gyűjtés hatékonysága sem romlott.

A kiemelt kép illusztráció
Szerző: Havranek Mihály
Forrás & fotók: BHNp Zrt.

Megosztás
Kategória: Hírek