Már nemcsak a balatoni csónakok helyzete, a vitorlásoké is megoldatlan
Évtizedes gondok megoldását igényelné a balatoni vízi járművekre – hajókra, vitorlásokra , csónakokra és egyéb vízi járművekre és természetesen a kikötőkre – vonatkozó új egységes, valamennyi érdekelt fél igényeinek koordinálását is megvalósító jogszabályi rendezés. Ezt támasztja alá az alább hír is.
Balatoni Szövetség: gondot okoz a Balatonon veszteglő hajók számának gyarapodása. Egyre több konfliktushoz vezet a Balatonon a kishajók kikötőkön kívüli veszteglése, szabályozatlan tárolása. Az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöksége jogszabálymódosítást szeretne – nyilatkozta Lombár Gábor, a szövetség elnöke a MTI-nek. Elmondta: a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVÍZIG), a Balaton mederkezelője adatai szerint 2022-ben 32 alkalommal kellett víz alatti akadálymentesítést végezni, az esetszámok folyamatosan emelkednek. A nyíltvízi kikötésekhez mederbe dobott és szabálytalanul ott hagyott tárgyak – betondarabok, kábeldobok, csövek – láthatatlanok, veszélyforrást jelentenek. Problémának nevezte azt is, hogy az ötletszerűen veszteglő hajók esetenként akadályozzák a kikötők forgalmát. A rendőrség nehezen találja meg ezen hajók, és a mederbe dobott, bójának használt tárgyak tulajdonosait, a szabálysértés büntetési tételei pedig nem visszatartó erejűek. Miután a Technológiai és Ipari Minisztérium szakértői nem támogattak jogszabálymódosítást az ügyben, a KDTVÍZIG veszteglőhelyek kijelölését javasolta a tóparti önkormányzatoknak, ami megteremtené a nyilvántartás, így a szabályozás lehetőségét. A Balatoni Szövetség elnöksége azonban egyhangúan elutasította ezt a megoldást, arra kérve a vízügy képviselőit: ismét kezdeményezzenek jogszabálymódosítást, amely kezelhetővé, szabályozhatóvá tenné a kishajók és vitorlások veszteglését a Balatonon.
A kijelölt hivatalos veszteglőhelyek ugyanis valójában egy fapados kikötőt, kiskapus megoldást jelentenének, új üzleti lehetőségeket teremtve egyeseknek – mondta Lombár Gábor. Miközben ugyanis a vitorláskikötők a szigorú elvárások miatt szinte csak állami támogatással tudnak megépülni, a veszteglésnek nevezett tároláshoz nem szabnának ilyen feltételeket – tette hozzá.
A polgármesterek arra is felhívták a figyelmet, hogy a veszteglő hajók használói a parti infrastruktúrát terhelik a parkolásaikkal, szemeteikkel, időnként a nádast is károsítják, és a higiéniájuk biztosítása is problémás lehet. Sokan a drága kikötői díjakat akarják így kikerülni, de a hajózás nem szociális kérdés.
A kiemelt kép illusztráció
Forrás: Bakony-Balaton Horgász Szövetség