A pontytilalmat idén is feloldották a Balaton főmedrében

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. kérvénye nyomán idén is feloldotta a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Földművelésügyi Osztálya a ponty fajlagos tilalmi idejét a Balaton főmedrében. Ugyanakkor nem vonatkozik a feloldás a Keleti-Bozót-csatornára (más néven Fonyódi-árok), a Nyugati-övcsatornára (más néven Máriai-árok), a Zala-folyó torkolati szakaszára és a Kis-Balatonra!

Április 24-én reggel érkezett meg a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. részére az említett hatóság SO/FM/01176-4/2023. ügyiratszámú határozata, melyben értesítést kaptak kérelmük pozitív elbírálásáról.

A korábbi évekhez hasonlóan a pontytilalom él a Keleti-Bozót-csatornán, a Nyugati-övcsatornán, a Zala-folyónak a Kis-Balaton és a Balaton közé eső szakaszán és a Kis-Balatonon is.

A felsorolt vízterületeken az országosan elrendelt törvényi szabályozásnak megfelelően május 2. és május 31. között tilos megtartani a horogra akadó pontyokat.

Fontos, hogy a horgászrend 47. pontját a pontytilalom esetében is be kell tartani, azaz ahol a tilalom életben van, ott célzottan tilos pontyozni, ha ismétlődően tilalmas hal akad a horogra, a horgász köteles módszert és/vagy helyet változtatni!

Az említett határozat lényegi részlete:

2023.04.24.Somogy-VMKH-hatarozat-pontytilalom-feloldas-Balaton.pdf

Forrás & fotó: BHNp Zrt.

Megosztás
Kategória: Hírek