Négy év után újra a világ tetején

Publikálta

Szenzációs magyar siker Szerbiában, a feeder világbajnokságon. A Magyar Országos Horgász Szövetség közleménye

2023. július 08–09. között Szerbiában, Bela Crkva (Fehértemplom) melletti Kajtasovo-csatornán került megrendezésre a XII. Feeder Világbajnokság. A világ egyik legnépszerűbb horgászmódszerének versenyén ezúttal 27 nemzet mérette meg magát. A világranglista második helyén álló magyar nemzeti válogatott a bravúros második napi horgászatának is köszönhetően, hatalmas küzdelemben újra megszerezte a világbajnoki címet.

A magyar csapat 32 ponttal lett ismét világbajnok,a második helyen Hollandia csapata végzett 36 ponttal, míg a bronzérem az angol válogatott (38 pont) tagjainak nyakába került. Nemzeti válogatottunk összetétele: Szénási Béla szövetségi kapitány, Kocsis László másodkapitány, Bakó PéterErdei Attila CsabaSipos GáborSivák MátyásSzabó BenceWalter Tamás versenyzők; Balog ÁronBarna SzilárdBorda Zsolt, Simon ZoltánVarsányi Miklós segítők, Polyák Csaba csapatvezető. Ezen szakágban 2019-ben Dél-Afrikában, a világjátékokon nyertük az első aranyat, majd a COVID miatt két év kényszerű kihagyás, végül tavaly egy belgiumi bronzérem következett. A nemzeti válogatott erejét és stabilitását jól mutatja, hogy a versenyzők közül Erdei Attila Csaba, Sipos Gábor, Sivák Mátyás és a magyar horgászsport egyik legendája, Walter Tamás a legutóbbi világbajnoki címnek is a részese volt. Egyéniben a belga Frederick Wouters diadalmaskodott 2 ponttal, második a lett Krisjanis Lisovskis szintén 2 ponttal, bronzérmes a német Felix Scheuermann 3 ponttal. A magyar válogatott tagjai közül Bakó Péter 5. lett 3 ponttal, Erdei Attila Csaba nyolcadik 4 ponttal, míg Sivák Mátyás 9. helyezett lett 5 ponttal.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen José Vicente Sanchis Verdeguer, Jan Van Schendel és Dragan Boskovic, a Nemzetközi Édesvízi Sporthorgász Szövetség (FIPSed) technikai bizottságának tagjai adták át a díjakat a versenyzőknek. Külön öröm, hogy ezzel az emlékezetes eredménnyel a magyar horgászsport megerősítette második helyét a feederhorgászat világranglistáján. 

A MOHOSZ ezúton is megköszöni a nemzeti, valamint a „Magyar Csapat” szakszövetségi sporttámogatási rendszer partnerminisztériumainak (AM, HM), szervezeteinek és cégeinek a támogatását, továbbá a sikeres lebonyolításban és a nemzeti válogatott felkészülésében közreműködő valamennyi munkatárs, önkéntes segítségét. Minden magyar versenyzőnek és sportvezetőnek szívből gratulálunk az újabb kiemelkedő eredményhez!

MOHOSZ Elnöksége

Budapest, 2023. július 09.

MOHOSZ – A vizek, a halak, a horgászok érdekében és védelmében!

Megosztás
Kategória: Hírek