Több helyen tapasztalható romlás a Balaton, a Kis-Balaton és a Velencei-tó nádasaiban

Publikálta

Az utóbbi 2-3 év során, még a múlt évi alacsony balatoni vízállás ellenére is, sajnos több helyen tapasztalható romlás a Balaton, a Kis-Balaton és a Velencei-tó nádasaiban. 2023-ban nádpusztulásokat észlelték a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai, illetve jelzéseket kaptak a balatoni közösségtől is. Bár az esetek nem nagy területeket érintenek, nagy számuk mégis felkeltette a Limnológiai Kutatóintézet figyelmét. Ezen nádpusztulások többsége mesterséges létesítmények közelében történt, ami az emberi beavatkozás lehetőségét veti fel, ugyanakkor észleltek olyan eseteket is, amelyek a „természetes” nádasokban is megfigyelhetőek voltak.

Ezek okait jelenleg vizsgálják, esetenként hidrológiai, meteorológiai, parazitológiai vagy fertőzési tényezőket sejtenek a háttérben. Azonban évtizedes távlatokban a 2023-as nádpusztulási esetek számossága szokatlan és meglepő még a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai számára is, így úgy vélik, fontos az okok és összefüggések alaposabb vizsgálata. Például a Külső-tó nádasának állapota is jelentős mértékben romlott. (A képek július elején készültek) A vulkanikus eredetű medencében kialakult Külső-tó vizét egykor lecsapolták, de természetvédelmi törekvéseknek köszönhetően mára ismét egy jó minőségű vizes élőhely. A területen számos védett és fokozottan védett faj találja meg életfeltételeit, ami a nagymértékű emberi jelenléttel rendelkező balatoni tájon kiemelkedő jelentőségű.

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai több módszerrel is nyomon követik a nádasok állapotának változását, hagyományos monitoring módszerek mellett felhasználják a műholdas távérzékelés lehetőségeit is. A Külső-tónál folytatott énekesmadár monitoring adatai alapján az elmúlt években drasztikus csökkenés volt tapasztalható több védett faj állományában. Az észlelt populációváltozások okainak feltárása során a terepbejárások és mintavételek mellett segítségül hívták a műholdas adatokat is. Az ezekből kinyerhető normalizált vegetációs index (NDVI) segít megtudni, hogy a növények mennyire egészségesek és jól nőnek-e, vagyis úgy kell gondolni erre az indexre, mint egyfajta „egészségmérőre” a növények, így a nád számára. Ez a módszer az űrből készült képekből származó adatok alapján működik. Ha a nádasban sok a zöld növény és jó a növekedése, akkor az NDVI értéke magas lesz (0,5-0,6). Ha viszont problémák vannak a nádassal, az NDVI alacsonyabb lesz, ami jelezheti az állapot romlását és a bajt. Az NDVI adatok alapján, a tihanyi Külső-tóban jelentős állag romlás ment végbe az elmúlt 3 évben (ábra), és a nádasok állapota 2020 óta folyamatosan romlik. A tihanyi Külső-tóban a fényképeken is jól látható, hogy a nádasok, valamilyen meteorológiai esemény (vihar, microburst, stb.) következtében elfeküdtek. Ennek a jelenségnek az a következménye, hogy a kiszáradt, avas nád jelentős mértékben leárnyékolja a víz felszínét, így nincs lehetősége a nád újulatának megjelenésére.

Sajnos ez az egyik, természetes példa arra, hogy a nádasok állapota milyen formában változhat. Ugyanakkor a nádpusztulás okai nem egységesek. Valószínű, hogy különböző tényezők játszanak szerepet a balatoni nádasok állapotának helyi romlásában, beleértve a 2023-as magasabb vízállást, lokális fertőzéseket, meteorológiai eseményeket, de elsősorban a gyakran meggondolatlan esetleg szándékos emberi tevékenység fejt ki negatív hatást a nádasokra. Ezt az összetettséget mutatja, hogy a növényzet reakciója is változó mértékű, és néhol már annyira súlyos, hogy a laikus szem is könnyen észleli.

Forrás & fotók: Balatoni Limnológiai Kutatóintézet

Megosztás
Kategória: Hírek