Elárulta a vízügy, hogy kell-e vizet leengedni a 111 centis Balatonból
Folyamatosan emelkedik nagy folyóink és a Balaton vízszintje, árvíztől viszont nem kell tartani, és a Balatonnál sincs szükség beavatkozásra – tájékoztatta az InfoRádiót Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. A Dunánál és a Tisza egyes mellékfolyóin merőben más a helyzet.
A napokban arról írt az infostart.hu a vízügyre hivatkozva, hogy amennyiben tovább emelkedik a vízszint, a Balatonnál szükség lehet „beavatkozásra”, vagyis a vasárnap a szabályozási szintet elérő tó szintcsökkentésére az új Sió-zsilipen keresztül. Az infostart.hu hétfőn újra tájékozódott a vízügynél.
„A vízügyi szakembereknek most egy picit fokozottabban kell figyelniük, ahogy ezt nyilvánvalóan teszik is ezekben a napokban. Egyértelműen úgy látszik, hogy a nyugati és az északi vízgyűjtő területekről is érkezik víz, ez pedig érintheti elsősorban a Dunát, illetve a Tiszán levonuló árhullám mellett újabb, kisebb árvizek alakulhatnak ki az északkeleti mellékfolyókon, például a Bodrogon. A Dunán az elkövetkező héten lesz egy látványos szintemelkedés, ennek a mértékéről azért nem lehet semmit sem mondani, mert még messze vagyunk attól az időszaktól, amikor azt biztosan lehet előre jelezni” – mondta az InfoRádióban Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
A hét elejére a Balaton vízszintje 111 centire emelkedett. Ez ideális vízállásnak számít, a hidrológiai jelentések folyamatos figyelése indokolt, de egyéb nem.
„Fontos azt hangsúlyozni, hogy néhány internetes portálon hangulatkeltés folyik, hogy most milyen veszélyes a helyzet, hogy mekkora a Balaton vize, továbbra is azt tudom csak mondani, hogy
ideális, nagyon örülünk neki, hogy van vizünk. Azt pedig a kollégák figyelik, hogy milyenek a közelebbi és távolabbi kilátások”
– egyértelműsítette Siklós Gabriella. Az esetleges Sió-zsilipnyitásról azt mondta, „csak egy nagyon távoli dolog lehet majd”. Hogy mekkora vízszintnél gondolkodnak nyitáson, arról azt mondta, egyrészt nem csupán a vízállás, hanem a tendenciák alakulásán is múlik.
„Most még csak december van, vízügyes szaknyelven az összegyülekezés időszaka. Ilyenkor érkezik a víz. Nagyon sok mindentől függ, hogy mire lehet szükség a jövőben, ezért nem szeretnék pontos számokat mondani” – hangsúlyozta Siklós Gabriella.
Forrás: infostart.hu