Idén is feloldották a pontytilalmat a Balaton főmedrében
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. kérvénye nyomán idén is feloldotta a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Földművelésügyi Osztálya a ponty fajlagos tilalmi idejét a Balaton főmedrében. Ugyanakkor nem vonatkozik a feloldás a Balaton befolyó vizeire, és a Kis-Balatonra sem!
Április 22-én reggel érkezett meg a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. részére az említett hatóság SO/FM/01097-4/2024. ügyiratszámú határozata, melyben értesítette a vízkezelőt a kérelem pozitív elbírálásáról.
A korábbi évektől eltérően „a fajlagos tilalmi időszak alóli felmentés kizárólag a Balaton tómedrére vonatkozik, a befolyó vizek teljes szakaszán a korlátozás továbbra is fenn áll”, azaz a tilalmi időszakban pontyra horgászni kizárólag a Balaton tómedrében szabad.
A Balatonba folyó csatornák, patakok (és sédek) teljes hosszán, valamint a Zala-folyónak a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. kezelésébe tartozó szakaszain és a Kis-Balatonon az országosan elrendelt törvényi szabályozásnak megfelelően május 2. és május 31. között tilos megtartani a horogra akadó pontyokat.
Fomtos, hogy a horgászrend 49. pontját a pontytilalom esetében is be kell tartani, azaz ahol a tilalom életben van, ott célzottan tilos pontyra horgászni, ha más fajra történő horgászat közben véletlenül ismétlődően tilalmas hal akad a horogra, a horgász köteles módszert és/vagy helyet változtatni!
Az említett határozat lényegi részlete:
Forrás & fotó: BHNp Zrt.